ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ

AZ ÉRINTETT TERMÉSZETES SZEMÉLY JOGAIRÓL
SZEMÉLYES ADATAI KEZELÉSE VONATKOZÁSÁBAN

Bevezetés

A természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről szóló AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (a továbbiakban: Rendelet) előírja, hogy az Adatkezelő megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintett részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa, továbbá hogy az Adatkezelő elősegíti az érintett jogainak a gyakorlását.

Az érintett előzetes tájékoztatási kötelezettségét az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról 2011. évi CXII. törvény is előírja. Az alábbiakban olvasható tájékoztatással e jogszabályi kötelezettségünknek teszünk eleget.

Miért készült ez a tájékoztató?
Adatkezelő működése során több célból kezel személyes adatokat és mindezt az érintettek jogainak tiszteletben tartásával, valamint a jogszabályi kötelezettségnek teljesítésével kívánja tenni. Adatkezelő fontosnak tartja azt is, hogy bemutassa az érintetteknek az adatkezelési tevékenysége során a tudomására jutott személyes adatok kezelését, annak legfontosabb jellemzőt.

Milyen alapon történik az érintettek személyes adatainak kezelése?
A személyes adatok csak meghatározott célból és megfelelő jogalappal kerülnek kezelésre. Ezek a célok és jogalapok a konkrét adatkezelések vonatkozásában egyedileg kerülnek bemutatásra.

Milyen külső segítség igénybevételére kerül sor a személyes adatai kezelése során?
A személyes adatokat többnyire az Adatkezelő a saját telephelyén kezeli. Vannak azonban olyan műveletek, amelyhez külső segítséget, adatfeldolgozót vesz igénybe. Az adatfeldolgozó személye az egyes adatkezelések jellemzőinek megfelelően változhat.

Ki kezeli a személyes adatait?
Az adatkezelési tájékoztató következő II. fejezetében kaphat felvilágosítást az Érintett az Adatkezelő által alkalmazott adatfeldolgozók személyéről és elérhetőségéről.

Milyen elveket tart fontosnak Adatkezelő a személyes adatai kezelése során?
A személyes adatok kezelésére a hatályos jogi szabályozás alapján kerül sor, különös tekintettel az Európai Parlament és a tanács 2016/679 rendeletében (2016. április 27.) (GDPR rendelet) foglaltakra.

Adatkezelő tevékenységei során csak az egyedi adatkezelések körében meghatározott személyes adatok kezelésére kerül sor és a megadott, személyes adatok biztonsága a lehetséges és szükséges technikai és szervezési intézkedéssel részesül védelemben. Ennek során különösen nagy figyelem fordítására kerül sor a személyes adatok bizalmasságának, sértetlenségének és rendelkezésre állásának biztosítása érdekében.

A személyes adatok valódiságáért és pontosságáért az Érintett által történt megadás után az Adatkezelő felel. Azok a kifejezések, amelyek jelen tájékoztatóban alkalmazásra kerülnek az információs önrendelkezési jogról és a GDPR rendelet értelmező rendelkezései között meghatározott fogalmak szerint kerültek értelmezésre.

I. FEJEZET
AZ ADATKEZELŐ MEGNEVEZÉSE

E tájékoztatás kiadója, egyben az Adatkezelő:
NÉV: Oxyma Systems Víz- és Légkezelés Technológiai Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
SZÉKHELY: 2024 Kisoroszi, Szérű utca 32.
FIÓKTELEP: 3433 Nyékládháza, Ady Endre utca 49/1.
CÉGJEGYZÉKSZÁM: 13-09-211696
ADÓSZÁM: 25765720-2-13
KÉPVISELI: Ádám Zsombor ügyvezető
E-MAIL: oxyma@oxyma.hu
ELÉRHETŐSÉGEK: https://iparihutes.hu/ „Kapcsolat” menüpont alatt.
+36 30 665 5982; +36 46 999 689; +36 30 203 9773
(a továbbiakban: Társaság)

II. FEJEZET
ADATFELDOLGOZÓK MEGNEVEZÉSE

Adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel; (Rendelet 4. cikk 8.)

Az adatfeldolgozó igénybevételéhez nem kell az érintett előzetes beleegyezése, de szükséges a tájékoztatása. Ennek megfelelően a következő tájékoztatást adjuk:

Könyvelési, bérszámfejtési feladatokat ellátó adatfeldolgozó:
CÉGNÉV: Csellotron Betéti Társaság
SZÉKHELY: 3527 Miskolc, Kőrösi Csoma Sándor utca 1. 4. em. 4. ajtó
ADÓSZÁM: 21315251-1-05
CÉGJEGYZÉKSZÁM: 05-06-006758

Tárhely szolgáltató:
CÉGNÉV: Rackhost Informatikai Zártkörűen Működő Részvénytársaság
SZÉKHELY: 6722 Szeged, Tisza Lajos körút 41.
ADÓSZÁM: 25333572-2-06
CÉJEGYZÉKSZÁM: 06-10-000489

Jogi szolgáltatásokat nyújtó adatfeldolgozó:
CÉGNÉV: Dr. Tanács Ügyvédi Iroda
SZÉKHELY: 6726 Szeged, Bérkert utca 64/B
ADÓSZÁM: 19287836-2-06
HONLAP: https://drtanacs.hu/

Címzettek:

CÉGNÉV: Google LLC
SZÉKHELY: 1600 Amphitheatre PkwyMountain View, California 94043
HONLAP: https://mail.google.com/

CÉGNÉV: Facebook, Inc.
SZÉKHELY: Menlo Park, California, USA
HONLAP: https://www.facebook.com/

Olyan esetekben, ahol a Tájékoztató általában a Társaság adatfeldolgozói részére való adattovábbításról rendelkezik, azokban az esetekben azt a fenti címzettek részére történő adattovábbításra is kell érteni.

III. FEJEZET
AZ ADATKEZELÉS JOGSZERŰSÉGÉNEK BIZTOSÍTÁSA

1. Adatkezelés az érintett hozzájárulása alapján

1.1. Amennyiben a Társaság hozzájáruláson alapuló adatkezelést kíván végezni, az érintett hozzájárulását személyes adatai kezeléséhez az adatkezelési szabályzatban meghatározott adatkérő lap szerinti tartalommal és tájékoztatással kell kérni.

1.2. Hozzájárulásnak minősül az is, ha az érintett a Társaság internetes honlapjának megtekintése során bejelöl egy erre vonatkozó négyzetet, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások igénybevétele során erre vonatkozó technikai beállításokat hajt végre, valamint bármely egyéb olyan nyilatkozat vagy cselekedet is, amely az adott összefüggésben az érintett hozzájárulását személyes adatainak tervezett kezeléséhez egyértelműen jelzi. A hallgatás, az előre bejelölt négyzet vagy a nem cselekvés ezért nem minősül hozzájárulásnak. Hozzájárulásnak minősül megfelelő tájékoztatás meghallgatása után a telefonhívás folytatása.

1.3. A hozzájárulás az ugyanazon cél vagy célok érdekében végzett összes adatkezelési tevékenységre kiterjed. Ha az adatkezelés egyszerre több célt is szolgál, akkor a hozzájárulást az összes adatkezelési célra vonatkozóan meg kell adni.

1.4. Ha az érintett hozzájárulását olyan írásbeli nyilatkozat keretében adja meg, amely más ügyekre is vonatkozik – például értékesítési, szolgáltatási szerződés megkötése – a hozzájárulás iránti kérelmet ezektől a más ügyektől egyértelműen megkülönböztethető módon kell előadni, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világos és egyszerű nyelvezettel. Az érintett hozzájárulását tartalmazó ilyen nyilatkozat bármely olyan része, amely sérti a Rendeletet, kötelező erővel nem bír.

1.5. A Társaság nem kötheti szerződés megkötését, teljesítését olyan személyes adatok kezeléséhez való hozzájárulás megadásához, amelyek nem szükségesek a szerződés teljesítéséhez.

1.6. A hozzájárulás visszavonását ugyanolyan egyszerű módon kell lehetővé tenni, mint annak megadását. Az érintett a hozzájárulását bármikor visszavonhatja az I. fejezetben megadott e-mail címre küldött levél útján.

1.7. Amennyiben az érintett visszavonja a hozzájárulását, az adatkezelő nem kezelheti többé az adatait. A hozzájárulás visszavonásakor adatkezelőnek biztosítania kell az adatok törlését, kivéve, ha másik jogalap lehetővé teszi ezeknek az adatoknak a kezelését (pl. tárolási követelmények vagy szerződés teljesítésének szükségessége). Amennyiben az adatkezelés több célból történt, az adatkezelő nem használhatja a személyes adatokat azon célból, amelyre vonatkozóan az érintett a hozzájárulást visszavonta.

2. Jogi kötelezettség teljesítésén alapuló adatkezelés

2.1. A jogi kötelezettségen alapuló adatkezelés esetén a kezelhető adatok körére, az adatkezelés céljára, az adatok tárolásának időtartamára, a címzettekre az alapul szolgáló jogszabály rendelkezései irányadók.

2.2 A jogi kötelezettség teljesítése jogcímén alapuló adatkezelés az érintett hozzájárulásától független, mivel az adatkezelést jogszabály határozza meg. Az érintettel az adatkezelés megkezdése előtt ez esetben közölni kell, hogy az adatkezelés kötelező, továbbá az érintettet az adatkezelés megkezdése előtt egyértelműen és részletesen tájékoztatni kell az adatai kezelésével kapcsolatos minden tényről, így különösen az adatkezelés céljáról és jogalapjáról, az adatkezelésre és az adatfeldolgozásra jogosult személyéről, az adatkezelés időtartamáról, arról, ha az érintett személyes adatait az adatkezelő a rá vonatkozó jogi kötelezettség alapján kezeli, illetve arról, hogy kik ismerhetik meg az adatokat. A tájékoztatásnak ki kell terjednie az érintett adatkezeléssel kapcsolatos jogaira és jogorvoslati lehetőségeire is. Kötelező adatkezelés esetén a tájékoztatás megtörténhet az előbbi információkat tartalmazó jogszabályi rendelkezésekre való utalás nyilvánosságra hozatalával is.

3. Jogos érdeken alapuló adatkezelés

3.1. A Társaság vagy valamely harmadik fél jogos érdeke jogalapot teremthet az adatkezelésre, feltéve, hogy az érintett érdekei, alapvető jogai és szabadságai nem élveznek elsőbbséget. Figyelembe kell venni az érintett adatkezelővel való kapcsolata alapján észszerű elvárásait, így a személyes adatok kapcsolattartási, akár közvetlen üzletszerzési célú kezelése is jogos érdeken alapulónak tekinthető.

3.2. A jogos érdeken alapuló adatkezeléshez érdekmérlegelési teszt szükséges, melynek során a Társaság mindig figyelembe veszi az aktuális körülményeket, valamint az adatkezelő és érintettek helyzetét. A Társaság érdekében történő adatkezelések vonatkozásában a külön-külön elvégzett érdekmérlegelési tesztek az alábbi eredménnyel zárultak: Az érdekmérlegelési teszt során a Társaság az adott adatkezelésnél leírt feltételeket figyelembevéve arra jutott, hogy az adatkezelés indokolt a megfelelő – jelen szabályzatba foglalt – biztosítékok mellett, hiszen anélkül nem tudna a Társaság versenyképesen működni. Ennek tükrében az érintettekre vonatkozó érzelmi hatás, valamint a magánszférához való jog sérelme arányosnak tekinthető.

4. Az érintett vagy más természetes személy létfontosságú érdekeinek védelme miatti adatkezelés

4.1. Az érintett vagy egy másik természetes személy létfontosságú érdekeinek védelme szintén jogalapot teremthet az adatkezelésre, tekintettel arra, hogy az adatvédelemhez való jog alapvető, de nem kizárólagos, élet-halál kérdésében a személyes adatok védelméhez való jogot természetesen felülbírálja az élethez való jog.

5. Szerződéses érdeken alapuló adatkezelés

5.1. Szerződéses érdeken is alapulhat adatkezelés amennyiben az olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett az egyik fél, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges.

6. Az érintett jogainak elősegítése

6.1. A Társaság valamennyi adatkezelése során köteles biztosítani az érintett jogainak gyakorlását.

IV. FEJEZET
TÁJÉKOZTATÁS A TÁRSASÁG ÁLTAL VÉGZETT ADATKEZELÉSRŐL

Ügyféladatok: szerződő partnerek, kapcsolattartók adatainak kezelése – vevők, szállítók nyilvántartása

(1) A Társaság szerződés teljesítése jogcímén a szerződés előkészítése, megkötése, teljesítése, megszűnése, szerződési kedvezmény nyújtása – összefoglalva a közös érdekkörben felmerülő gazdasági folyamatok támogatása – céljából kezelheti a vele szerződéses viszonyban álló természetes személy nevét, születési nevét, születési idejét, anyja nevét, lakcímét, adóazonosító jelét, adószámát, vállalkozói, őstermelői igazolvány számát, személyi igazolvány számát, lakcímét, székhely, telephely címét, telefonszámát, e-mail címét, honlap-címét, bankszámlaszámát, vevőszámát (ügyfélszámát, rendelésszámát), online azonosítóját (vevők, szállítók listája, törzsvásárlási listák), egészségügyi alkalmassági iratait, bizonyítványát. Ezen adatkezelés jogszerűnek minősül akkor is, ha az adatkezelés a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges. A személyes adatok címzettjei: a Társaság ügyfélkiszolgálással kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói, könyvelési, adózási, üzletkötési feladatokat ellátó munkavállalói, és adatfeldolgozói. A személyes adatok tárolásának időtartama a Társaság hosszú távú üzleti kapcsolataira tekintettel a szerződés megszűnését követő 5 év.

(2) A természetes személy szerződő fél szerződésben megadott adatai számviteli, adózási célú kezelésének jogalapja jogi kötelezettség teljesítése, ebben a körben az adattárolás időtartama 8 év.

(3) A Társaság a vele szerződő jogi személy képviseletében eljáró – a szerződést aláíró– természetes személy szerződésben megadott személyes adatait, továbbá lakcímét, e-mail címét és telefonszámát, online azonosítóját szerződés előkészítése, kapcsolattartás, a szerződésből eredő jogok és kötelezettségek gyakorlása – összefoglalva a közös érdekkörben felmerülő gazdasági folyamatok támogatása – céljából szerződés teljesítése jogcímén kezeli. Ezen adatok tárolásának időtartama a szerződés megszűnését követő 5 év. A jogos érdeken alapuló adatkezelés esetén az érintett kiemelt joga, hogy tiltakozzon az adatkezelés ellen.

(4) A Társaság a vele kötött szerződésben kapcsolattartóként megjelölt – nem aláíró – természetes személy nevét, címét, e-mail címét, online azonosítóját kapcsolattartás, szerződésből eredő jogok és kötelezettségek gyakorlása – összefoglalva a közös érdekkörben felmerülő gazdasági folyamatok támogatása – céljából szerződés teljesítése jogcímén kezeli, figyelemmel arra, hogy a kapcsolattartó a szerződő féllel foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban áll, így ezen adatkezelés az érintett jogait nem érinti hátrányosan. A szerződő fél kijelenti, hogy a kapcsolattartói minőséghez kapcsolódó adatkezelésről az érintett kapcsolattartót tájékoztatta. Ezen adatok tárolásának időtartama a kapcsolattartói minőség fennállását követő 5 év.

(5) Valamennyi érintett vonatkozásában a személyes adatok címzettjei: a Társaság vezető tisztségviselője, ügyfélkiszolgálással kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói, kapcsolattartói, Társaság adatfeldolgozói, különösen a könyvelési, adózási, üzletkötési feladatokat ellátó munkavállalói, és adatfeldolgozói.

(6) A személyes adatok adatfeldolgozásra átadásra kerülhetnek adózás, könyvelés céljából a társaság által megbízott könyvelő irodának, postázás szállítás céljából a Magyar Postának, illetve a megbízott futárszolgálatnak, vagyonvédelem céljából a társaság vagyonvédelmi megbízottjának, társaság adatfeldolgozóinak.

(7) Az adatkezelés jogszerűnek minősül, ha arra valamely szerződés vagy szerződéskötési szándék keretében van szükség (Preambulum 44.) ha az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges (6 cikk (1) b./). Így szerződés teljesítése jogcímén az e pontban írtak szerint kezelhetők a szerződési ajánlatok keretében gyűjtött személyes adatok is. Ajánlattételkor, illetve fogadáskor erről a Társaság köteles az ajánlattevőt, illetve az ajánlat címzettjét tájékoztatni kell.

(8) A Társaság által kötendő szerződésekben alkalmazandó adatkezelési kikötéseket és tájékoztatásokat jelen Szabályzat 5. számú melléklete tartalmazza. A Társaság munkavállalójának feladata és kötelezettsége, hogy ezen adatkezelési kikötések a szerződés szövegébe belefoglalásra kerüljenek.

Üzenetküldés, regisztráció a Társaság honlapján

(1) A honlapon regisztráló természetes személy az erre vonatkozó négyzet bejelölésével adhatja meg hozzájárulását személyes adatai kezeléséhez. Tilos a négyzet előre bejelölése.

(2) A kezelhető személyes adatok köre: A természetes személy neve (vezetéknév, keresztnév), e-mail címe, telefonszáma, érdeklődés tárgya.

(3) A személyes adatok kezelésének célja: termék keresés, információ kérés, illetve ajánlatkérés.

(4) Az adatkezelés jogalapja az érintett hozzájárulása.

(5) A személyes adatok címzettjei: A Társaság IT adatkezelői; adatfeldolgozók, címzettek.

(6) A személyes adatok tárolásának időtartama: 5 évig vagy az érintett hozzájárulása visszavonásáig (törlési kérelméig).

(7) Az érintett tudomásul veszi, hogy az adatszolgáltatás nem előfeltétele szerződéskötésnek, a személyes adatai megadására nem köteles.

Hírlevél szolgáltatáshoz kapcsolódó adatkezelés

(1) A honlapon a hírlevél szolgáltatásra regisztráló, jogi személy képviseletében eljáró természetes személy az erre vonatkozó négyzet bejelölésével tudomásul veszi, hogy hírlevélküldés, marketing célú megkeresés, tájékoztató anyagok küldése céljából a Társaság az adatkezelő jogos (egyéb üzletszerzési) érdeke, valamint érintett hozzájárulása alapján a szolgáltatás aktív fennállásáig, vagy az arra vonatkozó törlési kérelem (emailben megküldött leiratkozási kérelem) beérkezéséig kezeli adatait. Tilos a négyzet előre bejelölése. A feliratkozás során az Adatkezelési tájékoztatót (2. melléklet) egy linkkel elérhetővé kell tenni. A hírlevéről az érintett írásban vagy e-mailben tett nyilatkozattal bármikor leiratkozhat. Ilyen esetben a tiltakozó minden adatát haladéktalanul törölni kell.

(2) A kezelhető személyes adatok köre: a természetes személy neve (vezetéknév, keresztnév), e-mail cím, telefonszáma.

(3) A személyes adatok kezelésének célja:
1. Hírlevél küldése a Társaság szolgáltatásai tárgyában
2. Reklámanyag, tájékoztató anyag küldése
3. Marketing célú megkeresés

(4) Az adatkezelés jogalapja: érintett hozzájárulása, adatkezelő jogos érdeke. Az érdekmérlegelési teszt alapján a Társaság közvetlen üzletszerzési érdeke (GDPR Preambulum 47.) tekintettel arra, hogy gazdasági társaságról van szó nagyobb mértékű, mint a kockázat melyet a hírlevél szolgáltatáshoz kapcsolódó személyes adatok kezelése jelent. A hozzájárulás elmaradásának jogkövetkezménye: a szolgáltatás nem jön létre.

(5) A személyes adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái: a Társaság ügyfélszolgálattal, marketing tevékenységével kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói, adatfeldolgozóként a Társaság adatfeldolgozó különösen, a hírlevélküldő, Marketing és IT szolgáltatója munkavállalói a tárhelyszolgáltatás teljesítése céljából.

(6) A személyes adatok tárolásának időtartama: a hírlevél-szolgáltatás fennállásáig, vagy az érintett hozzájárulása visszavonásáig (törlési kérelméig).

(7) Az érintett tudomásul veszi, hogy az adatszolgáltatás nem előfeltétele szerződéskötésnek, a személyes adatai megadására nem köteles. Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következménye a hírlevél szolgáltatás elmaradása.

(8) A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. § (5) bekezdés: A reklámozó, a reklámszolgáltató, illetve a reklám közzétevője a náluk hozzájáruló nyilatkozatot tevő személyek személyes adatairól nyilvántartást vezet. Az ebben a nyilvántartásban rögzített – a reklám címzettjére vonatkozó – adat csak a hozzájáruló nyilatkozatban foglaltaknak megfelelően, annak visszavonásáig kezelhető, és harmadik fél számára kizárólag az érintett személy előzetes hozzájárulásával adható át.

Direkt marketing célú adatkezelés

(1) A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. § (5) bekezdés: A reklámozó, a reklámszolgáltató, illetve a reklám közzétevője a náluk hozzájáruló nyilatkozatot tevő személyek személyes adatairól nyilvántartást vezet. Az ebben a nyilvántartásban rögzített – a reklám címzettjére vonatkozó – adat csak a hozzájáruló nyilatkozatban foglaltaknak megfelelően, annak visszavonásáig kezelhető, és harmadik fél számára kizárólag az érintett személy előzetes hozzájárulásával adható át.

(2) A Társaság által reklám-címzetti megkeresés céljára kezelhető személyes adatok köre: a természetes személy neve, címe, telefonszáma, e-mail címe, online azonosító.

(3) A személyes adatok kezelésének célja a Társaság tevékenységéhez kapcsolódó direkt marketing tevékenység folytatása, azaz reklámkiadványok, hírlevelek, aktuális ajánlatok nyomtatott (postai) vagy elektronikus formában (e-mail) történő rendszeres vagy időszakonkénti megküldése a regisztrációkor megadott elérhetőségekre.

(4) Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása. adatkezelő jogos érdeke

(5) A személyes adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái: a Társaság ügyfélszolgálattal kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói, adatfeldolgozóként Társaság adatfeldolgozói, különösen a Társaság IT, Marketing, postai kézbesítés esetén a Posta munkavállalói.

(6) A személyes adatok tárolásának időtartama: a hozzájárulás visszavonásáig.

(7) A direkt marketing célú adatkezeléshez való hozzájárulásra a jelen szabályzat 1. melléklete szerinti adatkérő lap alkalmazható.

Adatkezelés szociális média (Facebook és Instagram) vonatkozásában

(1) A közösségi média felületet üzemeltetők adatkezelésére Társaságunknak csak korlátozottan van befolyása. Azokon a helyeken, ahol befolyásolhatjuk és paraméterezhetjük azt, a rendelkezésünkre álló lehetőségek körében elősegítjük az adatvédelmi szempontból megfelelő adatkezelését. A legtöbb esetben azonban nem tudjuk befolyásolni az üzemeltető tevékenységét, így nincsenek információink arról, hogy mely adatokat kezelnek pontosan.
Facebook adatkezelési szabályzata a következő oldalon található meg: https://www.facebook.com/privacy/explanation/
Instagram adatkezelési szabályzata a következő oldalon található meg: https://help.instagram.com/519522125107875

(2) Az Adatkezelő saját oldalát kezeli a Facebookon. A Facebook oldal üzenőfalán közzétett hírfolyamokra az oldalakon található „like” vagy „tetszik” linkre kattintva iratkozhat fel az érintett. Ahhoz, hogy a Facebookon keresztül kapcsolatba tudjon lépni az Adatkezelővel, be kell jelentkeznie. Ehhez a Facebook szintén személyes adatokat kér, illetve tárolja és feldolgozza azokat. Az adatkezelőnek nincs befolyása ezeknek az adatoknak a fajtájára, terjedelmére és feldolgozására, nem kap személyes adatokat a Facebook üzemeltetőjétől. A Facebook oldalakon a követők személyes adatait az Adatkezelő a követők önkéntes hozzájárulásuk értelmében kezeli, a hozzájárulást megadottnak tekinti azzal, hogy az adott személy kedveli, követi oldalát, bejegyzéseit, illetve kommentet ír azokhoz. Az érintett az adatkezelő Facebook oldalán történő szolgáltatás igényléssel kapcsolatban akként nyilatkozik, hogy 16. életévét betöltötte. 16 éven aluli a GDPR 8. cikk (1) bekezdése alapján az adatkezeléshez történő hozzájárulását tartalmazó jognyilatkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének engedélye szükséges. Az adatkezelőnek nem áll módjában a hozzájáruló személy életkorát és jogosultságát ellenőrizni, így az érintett szavatol azért, hogy a megadott adatai valósak.

(3) Adatkezelés célja: tájékoztatás az aktuális információkról, az Adatkezelőt érintő hírekről, közösségi média felületen történő reklámozás, szolgáltatások bemutatása és népszerűsítése. A Facebook oldalt az Adatkezelő marketing célokra használja annak érdekében, hogy az érdeklődők megismerjék szolgáltatásait és hogy kapcsolatba léphessenek az Adatkezelővel.

(4) Adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása (a Facebook, és az Instagram adatkezelési szabályzatával összhangban)

(5) Adatkezeléssel érintett adatok köre: az érintett neve; érintettek: a szociális média platform felhasználói

(6) Adatkezelés időtartama: Az érintett a „dislike” vagy ”nem tetszik” gombra kattintva iratkozhat le az Adatkezelő Facebook oldalának a követéséről, vagy az üzenőfal beállításai segítségével törölheti a nem kívánt tartalmakat. A szolgáltatás aktív fennállása

(7) Címzettek: Az adatkezelő ügyfélszolgálattal, marketinggel kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói, adatfeldolgozóként Társaság adatfeldolgozói, különösen a Társaság IT szolgáltatója.

(8) Az érintett tudomásul veszi, hogy az adatszolgáltatás nem előfeltétele szerződéskötésnek, a személyes adatai megadására nem köteles. Az adatszolgáltatás elmaradásának lehetséges következménye a tájékoztatás elmaradása az Adatkezelőt érintő aktuális hírek, szolgáltatások vonatkozásában.

Ajándéksorsolás szervezésével kapcsolatos adatkezelés

(1) Ha a társaság ajándéksorsolást (1991. évi XXXIV. törvény 23.§) szervez, hozzájárulása alapján kezelheti az érintett természetes személy nevét, címét, telefonszámát, e-mail címét, online azonosítóját, adóazonosító jelét. A játékban való részvétel önkéntes. Az adatkezelési hozzájárulás jelen szabályzat elfogadásával és a játékban való részvétellel valósul meg.

(2) A személyes adatok kezelésének célja: nyereményjáték nyertesének megállapítása, értesítése, a nyeremény megküldése, marketing célú megkeresés, tájékoztató anyagok küldése. Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása.

(3) A személyes adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái: a vállalkozás marketinggel, ügyfélszolgálattal kapcsolatos feladatokat ellátó munkavállalói, adatfeldolgozóként Társaság adatfeldolgozói, különösen a Társaság IT szolgáltatója, könyvvitelt végző munkavállalói, futárszolgálat munkavállalói továbbá a társaság többi adatkezelési szabályzatban megnevezett adatfeldolgozója. Kifejezett hozzájárulás mellett a nyertesek nevét a társaság a Facebook, Instagram oldalán feltüntetheti felhívva az érintettek figyelmét arra az adatkezelési tájékoztatóban, hogy a hírt mások megoszthatják. A közösségi oldalakon a ráutaló magatartás hozzájárulásnak tekinthető.

(4) A személyes adatok tárolásának időtartama: 5 év, nyertes adatai esetén 8 év a számviteli iratok megőrzése céljából.

Felvételre jelentkező munkavállalók adatainak kezelése, pályázatok, önéletrajzok

(1) A kezelhető személyes adatok köre: a természetes személy neve, születési ideje, helye, anyja neve, lakcím, képesítési adatok, fénykép, telefonszám, e-mail cím, a jelentkezőről készített munkáltatói feljegyzés (ha van).

(2) A személyes adatok kezelésének célja: jelentkezés, pályázat elbírálása, a kiválasztottal munkaszerződés kötése. Az érintettet tájékoztatni kell arról, ha a munkáltató nem őt választotta az adott állásra.

(3) Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása. (már a jelentkezés elküldésével megadottnak tekintendő) A hozzájárulás visszavonásának jogkövetkezménye a felvétel elmaradása.

(4) A személyes adatok címzettjei, illetve a címzettek kategóriái: a Társaságnál munkáltatói jogok gyakorlására jogosult vezető, munkaügyi feladatokat ellátó munkavállalók.

(5) A személyes adatok tárolásának időtartama: A jelentkezés, pályázat elbírálásáig, legfeljebb 2 évig. A ki nem választott jelentkezők személyes adatait törölni kell. Törölni kell annak adatait is, aki jelentkezését, pályázatát visszavonta.

Adatkezelés adó- és számviteli kötelezettségek teljesítése céljából

(1) A Társaság jogi kötelezettség teljesítése jogcímén, törvényben előírt adó és számviteli kötelezettségek teljesítése (könyvelés, adózás) céljából kezeli a vele kapcsolatba lépő természetes személyek törvényben meghatározott adatait. A kezelt adatok az általános forgalmi adóról szóló 2017. évi CXXVII. tv. 169.§, és 202.§-a alapján különösen: adószám, név, cím, adózási státusz, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 167.§-a alapján: név, cím, a gazdasági műveletet elrendelő személy vagy szervezet megjelölése, az utalványozó és a rendelkezés végrehajtását igazoló személy, valamint a szervezettől függően az ellenőr aláírása; a készletmozgások bizonylatain és a pénzkezelési bizonylatokon az átvevő, az ellennyugtákon a befizető aláírása, a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény alapján: adóazonosító jel.

(2) Útnyilvántartás, menetlevél vezetéséhez kapcsolódó adatkezelés (több jogosult által is használható gépjármű vonatkozásában): a Társaság jogi kötelezettség jogcímén, költségelszámolás, bizonylatolás, adóalapok megállapítása, üzemanyagmegtakarítás elszámolása céljából kezeli a céges és a foglalkoztatott hivatali, üzleti célra használt saját gépjárműhasználatának törvényben meghatározott adatait (gépkocsivezető neve, a gépjármű típusa, rendszáma, utazás időpontja, célja, megtett útvonal, felkeresett üzleti partner neve). A vonatkozó jogszabály 1995. CXVII. tv. (Szja tv.) 27.§/2/, 3. Melléklet 6. és 5. Melléklet 7. pont.

(3) A személyes adatok tárolásának időtartama a jogalapot adó jogviszony megszűnését követő 8 év.
(4) A személyes adatok címzettjei: a Társaság adózási, könyvviteli, bérszámfejtési, társadalombiztosítási feladatait ellátó munkavállalói és adatfeldolgozói.

Kifizetői adatkezelés

(1) A Társaság jogi kötelezettség teljesítése jogcímén, törvényben előírt adó és járulékkötelezettségek teljesítése (adó-, adóelőleg, járulékok megállapítása, bérszámfejtés, társadalombiztosítási, nyugdíj ügyintézés) céljából kezeli azon érintettek – munkavállalók, családtagjaik, foglalkoztatottak, egyéb juttatásban részesülők – adótörvényekben előírt személyes adatait, akikkel kifizetői (2017:CL. törvény az adózás rendjéről (Art.) 7.§ 31.) kapcsolatban áll. A kezelt adatok körét az Art. 50.§-a határozza meg, külön is kiemelve ebből: a természetes személy természetes személyazonosító adatait (ideértve az előző nevet és a titulust is), nemét, állampolgárságát, a természetes személy adóazonosító jelét, társadalombiztosítási azonosító jelét (TAJ szám). Amennyiben az adótörvények ehhez jogkövetkezményt fűznek, a Társaság kezelheti a munkavállalók egészségügyi (Szja tv. 40.§) és szakszervezeti (Szja 47.§(2) b./) tagságra vonatkozó adatokat adó és járulékkötelezettségek teljesítés (bérszámfejtés, társadalombiztosítási ügyintézés) céljából.

(2) A személyes adatok tárolásának időtartama a jogalapot adó jogviszony megszűnését követő 8 év.

(3) A személyes adatok címzettjei: a Társaság adózási, bérszámfejtési, társadalombiztosítási (kifizetői) feladatait ellátó munkavállalói és adatfeldolgozói.

A Levéltári törvény szerint maradandó értékű iratokra vonatkozó adatkezelés

(1) A Társaság jogi kötelezettsége teljesítése jogcímén kezeli a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény (Levéltári törvény) szerint maradandó értékűnek minősülő iratait abból a célból, hogy a Társaság irattári anyagának maradandó értékű része épségben és használható állapotban a jövő nemzedékei számára is fennmaradjon. Az adattárolás ideje: a közlevéltár részére történő átadásig.

(2) A személyes adatok címzettjei: a Társaság vezetője, iratkezelést, irattározást végző munkavállalója, a közlevéltár munkatársa.

V. FEJEZET
LÁTOGATÓI ADATKEZELÉS A TÁRSASÁG HONLAPJÁN - TÁJÉKOZTATÁS SÜTIK (COOKIE) ALKALMAZÁSÁRÓL

1. A honlapra látogatót a honlapon tájékoztatni kell a sütik alkalmazásáról, és ehhez – a technikailag elengedhetetlenül szükséges munkamenet (session) sütik kivételével – a hozzájárulását kell kérni.

A cookie (süti) egy olyan kisméretű szöveges fájl, amely az érintett számítógépe vagy a mobil eszköze hosszú távú adattárolójában (HDD, SSD) rögzül a cookie-ban beállított lejárati ideig, és a későbbi látogatásokkor újra aktiválódik. Célja, hogy rögzítse a látogatással kapcsolatos adatokat, illetve a személyes beállításokat, ezek azonban a látogató személyével kapcsolatba nem hozható adatok. Segít a felhasználóbarát weboldal kialakításában, valamint az Érintett online élményének fokozása érdekében. Ha az Érintett nem egyezik bele, hogy az Adatfeldolgozó cookie-kat használjon, akkor a weboldal használatát meg kell szakítania. A felhasználónak joga van nem elfogadni a cookie-kat.

Adatkezelés célja: felhasználói élmény javítása, az érintett személyes beállításainak a tárolása

Adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása

Adatkezeléssel érintett adatok köre: Adatkezelő minden elemzési információt név, vagy más személyes adat nélkül tárol

Adatkezelés időtartama: az érintett a böngészője beállításain keresztül bármikor törölheti a számítógépén vagy mobiltelefonján eltárolt sütiket

2. Részletes tájékoztatás a sütikről

2.1. A süti (angolul „cookie”) egy olyan adat, amit a meglátogatott weboldal küld a látogató böngészőjének (változónév-érték formában), hogy az eltárolja és később ugyanaz a weboldal be is tudja tölteni a tartalmát. A sütinek lehet érvényessége, érvényes lehet a böngésző bezárásáig, de korlátlan ideig is. A későbbiekben minden HTTP(S) kérésnél ezeket az adatokat is elküldi a böngésző a szervernek. Ezáltal a felhasználó gépén lévő adatokat módosítja.

2.2. A modern weboldalszolgáltatások természeténél fogva szükség van sütikre, melynek funkciója, hogy egy felhasználót megjelöljön (például, hogy belépett az oldalra) és annak megfelelően tudja a következőkben kezelni, akár későbbi visszatérésekor azonosítani. A veszélye abban rejlik, hogy erről a felhasználónak nem minden esetben van tudomása és alkalmas lehet arra, hogy felhasználót kövesse a weboldal üzemeltetője vagy más szolgáltató, akinek a tartalma be van építve az oldalban (pl. Facebook, Google Analytics), ezáltal profil jön létre róla, ebben az esetben pedig a süti tartalma személyes adatnak tekinthető.

2.3. A sütik fajtái:
2.3.1. Technikailag elengedhetetlenül szükséges munkamenet (session) sütik: amelyek nélkül az oldal egyszerűen nem működne funkcionálisan, ezek a felhasználó azonosításához, pl. annak kezeléséhez szükséges, hogy belépett-e, mit tett a kosárba stb. Ez jellemzően egy session-id letárolása, a többi adat a szerveren kerül tárolásra, ami így biztonságosabb. Van biztonsági vonatkozása, ha a session süti értéke nem jól van generálva, akkor session-hijacking támadás veszélye fennáll, ezért feltétlenül szükséges, hogy megfelelően legyenek ezek az értékek generálva. Más terminológiák session cookie-nak hívnak minden sütit, amik a böngészőből való kilépéskor törlődnek (egy session egy böngészőhasználat az elindítástól a kilépésig).
2.3.2. Használatot elősegítő sütik: így azokat a sütiket szoktál nevezni, amelyek megjegyzik a felhasználó választásait, például milyen formában szeretné a felhasználó az oldalt látni. Ezek a fajta sütik lényegében a sütiben tárolt beállítási adatokat jelentik.
2.3.3. Teljesítményt biztosító sütik: bár nem sok közük van a „teljesítmény”-hez, általában így nevezik azokat a sütiket, amelyek információkat gyűjtenek a felhasználónak a meglátogatott weboldalon belüli viselkedéséről, eltöltött idejéről, kattintásairól. Ezek jellemzően harmadik fél alkalmazásai (pl. Google Analytics, AdWords, vagy Yandex.ru sütik). Ezek a látogatóról profilalkotás készítésére alkalmasak.
A Google Analytics sütikről itt tájékozódhat:
https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/analyticsjs/cookie-usage
A Google AdWords sütikről itt tájékozódhat:
https://support.google.com/adwords/answer/2407785?hl=hu

2.4. A sütik használatát elfogadni, azokat engedélyezni nem kötelező. Visszaállíthatja böngészője beállításait, hogy az utasítsa el az összes cookie-t, vagy hogy jelezze, ha a rendszer éppen egy cookie-t küld. A legtöbb böngésző ugyan alapértelmezettként automatikusan elfogadja a sütiket, de ezek általában megváltoztathatóak annak érdekében, hogy megakadályozható legyen az automatikus elfogadás.
A legnépszerűbb böngészők süti beállításairól az alábbi linkeken tájékozódhat
• Google Chrome: https://support.google.com/accounts/answer/61416?hl=hu
• Firefox: https://support.mozilla.org/hu/kb/sutik-engedelyezese-es-tiltasa-amit-weboldak-haszn
• Microsoft Internet Explorer 11: http://windows.microsoft.com/hu-hu/internet-explorer/delete-manage-cookies#ie=ie-11
• Microsoft Internet Explorer 10: http://windows.microsoft.com/hu-hu/internet-explorer/delete-manage-cookies#ie=ie-10-win-7
• Microsoft Internet Explorer 9: http://windows.microsoft.com/hu-hu/internet-explorer/delete-manage-cookies#ie=ie-9
• Microsoft Internet Explorer 8: http://windows.microsoft.com/hu-hu/internet-explorer/delete-manage-cookies#ie=ie-8
• Microsoft Edge: http://windows.microsoft.com/hu-hu/windows-10/edge-privacy-faq
• Safari: https://support.apple.com/hu-hu/HT201265
Mindezek mellett azonban felhívjuk a figyelmet arra, hogy előfordulhat, hogy bizonyos webhelyfunkciók vagy -szolgáltatások nem fognak megfelelően működni cookie-k nélkül.

3. Tájékoztatás a Társaság honlapján alkalmazott sütikről, illetve a látogatás során létrejövő adatokról

3.1. A látogatás során kezelt adatkör: Társaságunk honlapja a weboldal használata során a látogatóról, illetve az általa böngészésre használt eszközről az alábbi adatokat rögzítheti és kezelheti:
• az látogató által használt IP cím,
• a böngésző típusa,
• a böngészésre használt eszköz operációs rendszerének jellemzői (beállított nyelv),
• látogatás időpontja,
• a meglátogatott (al)oldal, funkció vagy szolgáltatás.
• kattintás.

Ezeket az adatokat maximum 90 napig őrizzük meg és elsősorban biztonsági incidensek vizsgálatához használhatjuk.

3.2. A honlapon alkalmazott sütik

3.2.1. Technikailag elengedhetetlenül szükséges munkamenet (session) sütik
Az adatkezelés célja: a honlap megfelelő működésének biztosítása. Ezek a sütik ahhoz szükségesek, hogy a látogatók böngészhessék a weboldalt, zökkenőmentesen és teljes körűen használhassák annak funkcióit, a weboldalon keresztül elérhető szolgáltatásokat, így – többek között- különösen a látogató által az adott oldalakon végzett műveletek megjegyzését vagy a bejelentkezett felhasználó azonosítását egy látogatás során. Ezen sütik adatkezelésének időtartama kizárólag a látogató aktuális látogatására vonatkozik, a munkamenet végeztével, illetve a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépéről.

Ezen adatkezelés jogalapja az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalmi szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. CVIII. törvény (Elkertv.) 13/A. § (3) bekezdése, amely szerint a szolgáltató a szolgáltatás nyújtása céljából kezelheti azon személyes adatokat, amelyek a szolgáltatás nyújtásához technikailag elengedhetetlenül szükségesek. A szolgáltatónak az egyéb feltételek azonossága esetén úgy kell megválasztania és minden esetben oly módon kell üzemeltetnie az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtása során alkalmazott eszközöket, hogy személyes adatok kezelésére csak akkor kerüljön sor, ha ez a szolgáltatás nyújtásához és az e törvényben meghatározott egyéb célok teljesüléséhez feltétlenül szükséges, azonban ebben az esetben is csak a szükséges mértékben és ideig.

3.2.1. Használatot elősegítő sütik:
Ezek megjegyzik a felhasználó választásait, például milyen formában szeretné a felhasználó az oldalt látni. Ezek a fajta sütik lényegében a sütiben tárolt beállítási adatokat jelentik.
Az adatkezelés jogalapja a látogató hozzájárulása.
Az adatkezelés célja: A szolgáltatás hatékonyságának növelése, felhasználói élmény növelése, a honlap használatának kényelmesebbé tétele.
Ez az adat jellemzően a felhasználó gépén van, a weboldal csak hozzáfér és felismer(het)i általa a látogatót.

3.2.2. Teljesítményt biztosító sütik:
Információkat gyűjtenek a felhasználónak a meglátogatott weboldalon belüli viselkedéséről, eltöltött idejéről, kattintásairól.
Az adatkezelés jogalapja: az érintett hozzájárulása.
Az adatkezelés célja: a honlap elemzése, reklámajánlatok küldése.

VI. FEJEZET
TÁJÉKOZTATÁS AZ ÉRINTETT SZEMÉLY JOGAIRÓL

I. Az érintett jogai röviden összefoglalva:
1. Átlátható tájékoztatás, kommunikáció és az érintett joggyakorlásának elősegítése
2. Előzetes tájékozódáshoz való jog – ha a személyes adatokat az érintettől gyűjtik
3. Az érintett tájékoztatása és a rendelkezésére bocsátandó információk, ha a személyes adatokat az adatkezelő nem tőle szerezte meg
4. Az érintett hozzáférési joga
5. A helyesbítéshez való jog
6. A törléshez való jog („az elfeledtetéshez való jog”)
7. Az adatkezelés korlátozásához való jog
8. A személyes adatok helyesbítéséhez vagy törléséhez, illetve az adatkezelés korlátozásához kapcsolódó értesítési kötelezettség
9. Az adathordozhatósághoz való jog
10. A tiltakozáshoz való jog
11. Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást
12. Korlátozások
13. Az érintett tájékoztatása az adatvédelmi incidensről
14. Az adatkezelőnél történő panasztételhez való jog
15. A felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való jog (hatósági jogorvoslathoz való jog)
16. A felügyeleti hatósággal szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog
17. Az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog

II. Az érintett jogai részletesen:

1. Átlátható tájékoztatás, kommunikáció és az érintett joggyakorlásának elősegítése

1.1. Az adatkezelőnek az érintett részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó valamennyi információt és minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva kell nyújtania, különösen a gyermekeknek címzett bármely információ esetében. Az információkat írásban vagy más módon – ideértve adott esetben az elektronikus utat is – kell megadni. Az érintett kérésére szóbeli tájékoztatás is adható, feltéve, hogy más módon igazolták az érintett személyazonosságát.

1.2. Az adatkezelőnek elő kell segítenie az érintett jogainak a gyakorlását.

1.3. Az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet a jogai gyakorlására irányuló kérelme nyomán hozott intézkedésekről. E határidő a Rendeletben írt feltételekkel további két hónappal meghosszabbítható. amelyről az érintettet tájékoztatni kell.

1.4. Ha az adatkezelő nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy az érintett panaszt nyújthat be valamely felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával.

1.5. Az adatkezelő az információkat és az érintett jogairól szóló tájékoztatást és intézkedést díjmentesen biztosítja, azonban a Rendeletben írt esetekben díj számítható fel.

A részletes szabályok a Rendelet 12 cikke alatt találhatók.

2. Előzetes tájékozódáshoz való jog – ha a személyes adatokat az érintettől gyűjtik

2.1. Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezeléssel összefüggő tényekről és információkról az adatkezelés megkezdését megelőzően tájékoztatást kapjon. Ennek keretében az érintettet tájékoztatni kell:
a) az adatkezelő és képviselője kilétéről és elérhetőségeiről,
b) az adatvédelmi tisztviselő elérhetőségeiről (ha van ilyen),
c) a személyes adatok tervezett kezelésének céljáról, valamint az adatkezelés jogalapjáról,
d) jogos érdek érvényesítésén alapuló adatkezelés esetén, az adatkezelő vagy harmadik fél jogos érdekeiről,
e) a személyes adatok címzettjeiről – akikkel a személyes adatot közlik -, illetve a címzettek kategóriáiról, ha van ilyen;
e) adott esetben annak tényéről, hogy az adatkezelő harmadik országba vagy nemzetközi szervezet részére kívánja továbbítani a személyes adatokat.

2.2. A tisztességes és átlátható adatkezelés biztosítsa érdekében az adatkezelőnek az érintettet a következő kiegészítő információkról kell tájékoztatnia:
a) a személyes adatok tárolásának időtartamáról, vagy ha ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjairól;
b) az érintett azon jogáról, hogy kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatokhoz való hozzáférést, azok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen, valamint az érintett adathordozhatósághoz való jogáról;
c) az érintett hozzájárulásán alapuló adatkezelés esetén arról, hogy a hozzájárulás bármely időpontban történő visszavonásához való jog, amely nem érinti a visszavonás előtt a hozzájárulás alapján végrehajtott adatkezelés jogszerűségét;
d) a felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának jogáról;
e) arról, hogy a személyes adat szolgáltatása jogszabályon vagy szerződéses kötelezettségen alapul vagy szerződés kötésének előfeltétele-e, valamint, hogy az érintett köteles-e a személyes adatokat megadni, továbbá, hogy milyen lehetséges következményeikkel járhat az adatszolgáltatás elmaradása;
f) az automatizált döntéshozatal tényéről, ideértve a profilalkotást is, valamint legalább ezekben az esetekben az alkalmazott logikáról, és arra vonatkozóan érthető információkról, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel, és az érintettre nézve milyen várható következményekkel bír.

2.3. Ha az adatkezelő a személyes adatokon a gyűjtésük céljától eltérő célból további adatkezelést kíván végezni, a további adatkezelést megelőzően tájékoztatnia kell az érintettet erről az eltérő célról és minden releváns kiegészítő információról.

Az előzetes tájékozódáshoz való jog részletes szabályait a Rendelet 13. cikke tartalmazza.

3. Az érintett tájékoztatása és a rendelkezésére bocsátandó információk, ha a személyes adatokat az adatkezelő nem tőle szerezte meg

3.1. Ha az adatkezelő a személyes adatokat nem az érintettől szerezte meg, az érintettet az adatkezelőnek a személyes adatok megszerzésétől számított legkésőbb egy hónapon belül; ha a személyes adatokat az érintettel való kapcsolattartás céljára használják, legalább az érintettel való első kapcsolatfelvétel alkalmával; vagy ha várhatóan más címzettel is közlik az adatokat, legkésőbb a személyes adatok első alkalommal való közlésekor tájékoztatnia kell az előbbi 2. pontban írt tényekről és információkról, továbbá az érintett személyes adatok kategóriáiról, valamint a személyes adatok forrásáról és adott esetben arról, hogy az adatok nyilvánosan hozzáférhető forrásokból származnak-e.

3.2. A további szabályokra az előbbi 2. pontban (Előzetes tájékozódáshoz való jog) írtak irányadók.

E tájékoztatás részletes szabályait a Rendelet 14. cikke tartalmazza.

4. Az érintett hozzáférési joga

4.1. Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és az előbbi 2-3. pontban írt kapcsolódó információkhoz hozzáférést kapjon. (Rendelet 15. cikk).

4.2. Ha személyes adatoknak harmadik országba vagy nemzetközi szervezet részére történő továbbítására kerül sor, az érintett jogosult arra, hogy tájékoztatást kapjon a továbbításra vonatkozóan a Rendelet 46. cikk szerinti megfelelő garanciákról.

4.3. Az adatkezelőnek az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az érintett rendelkezésére kell bocsátania. Az érintett által kért további másolatokért az adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel.

Az érintett hozzáférési jogára vonatkozó részletes szabályokat a Rendelt 15. cikke tartalmazza.

5. A helyesbítéshez való jog

5.1. Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat.

5.2. Figyelembe véve az adatkezelés célját, az érintett jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok – egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő – kiegészítését is.

Ezen szabályokat a Rendelet 16. cikke tartalmazza.

6. A törléshez való jog („az elfeledtetéshez való jog”)

6.1. Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az adatkezelő pedig köteles arra, hogy az érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje ha
a) a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
b) az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
c) az érintett tiltakozik az adatkezelése ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre,
d) a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
e) a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
f) a személyes adatok gyűjtésére közvetlenül gyermeknek kínált, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.

6.2. A törléshez való jog nem érvényesíthető, ha az adatkezelés szükséges
a) a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából;
b) az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából;
c) a népegészségügy területét érintő közérdek alapján;
d) a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, amennyiben a törléshez való jog valószínűsíthetően lehetetlenné tenné vagy komolyan veszélyeztetné ezt az adatkezelést; vagy
e) jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.

A törléshez való jogra vonatkozó részletes szabályokat a Rendelet 17. cikke tartalmazza.

7. Az adatkezelés korlátozásához való jog

7.1. Az adatkezelés korlátozása esetén az ilyen személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.

7.2. Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az Adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbiak valamelyike teljesül:
a) az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az Adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát;
b) az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
c) az Adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
d) az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.

7.3. Az adatkezelés korlátozásának feloldásáról az érintettet előzetesen tájékoztatni kell.

A vonatkozó szabályokat a Rendelet 18. cikke tartalmazza.

8. A személyes adatok helyesbítéséhez vagy törléséhez, illetve az adatkezelés korlátozásához kapcsolódó értesítési kötelezettség

Az adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat valamennyi helyesbítésről, törlésről vagy adatkezelés-korlátozásról, akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölték, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az érintettet kérésére az adatkezelő tájékoztatja e címzettekről.

E szabályok a Rendelet 19. cikke alatt találhatók.

9. Az adathordozhatósághoz való jog

9.1. A Rendeletben írt feltételekkel az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa egy adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az adatkezelő, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta, ha
a) az adatkezelés hozzájáruláson vagy szerződésen alapul; és
b) az adatkezelés automatizált módon történik.

9.2. Az érintett kérheti a személyes adatok adatkezelők közötti közvetlen továbbítását is.

9.3. Az adathordozhatósághoz való jog gyakorlása nem sértheti a Rendelet 17. cikkét (A törléshez való jog („az elfeledtetéshez való jog”). Az adathordozhatósághoz való jog nem alkalmazandó abban az esetben, ha az adatkezelés közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítványai gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges. E jog nem érintheti hátrányosan mások jogait és szabadságait.

A részletes szabályokat a Rendelet 20. cikke tartalmazza.

10. A tiltakozáshoz való jog

10.1. Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak közérdeken, közfeladat végrehajtásán (6. cikk (1) e)), vagy jogos érdeken (6. cikk f)) alapuló kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Ebben az esetben az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az adatkezelő bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.

10.2. Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, az érintett jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon a rá vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik. Ha az érintett tiltakozik a személyes adatok közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése ellen, akkor a személyes adatok a továbbiakban e célból nem kezelhetők.

10.3. Ezen jogokra legkésőbb az érintettel való első kapcsolatfelvétel során kifejezetten fel kell hívni annak figyelmét, és az erre vonatkozó tájékoztatást egyértelműen és minden más információtól elkülönítve kell megjeleníteni.

10.4. Az érintett a tiltakozáshoz való jogot műszaki előírásokon alapuló automatizált eszközökkel is gyakorolhatja.

10.5. Ha a személyes adatok kezelésére tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül sor, az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból tiltakozhasson a rá vonatkozó személyes adatok kezelése ellen, kivéve, ha az adatkezelésre közérdekű okból végzett feladat végrehajtása érdekében van szükség.

A vonatkozó szabályokat a Rendelet 21. cikke tartalmazza.

11. Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást

11.1. Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen – ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.

11.2. Ez a jogosultság nem alkalmazandó abban az esetben, ha a döntés:
a) az érintett és az adatkezelő közötti szerződés megkötése vagy teljesítése érdekében szükséges;
b) meghozatalát az adatkezelőre alkalmazandó olyan uniós vagy tagállami jog teszi lehetővé, amely az érintett jogainak és szabadságainak, valamint jogos érdekeinek védelmét szolgáló megfelelő intézkedéseket is megállapít; vagy
c) az érintett kifejezett hozzájárulásán alapul.

11.3. Az előbbi a) és c) pontjában említett esetekben az adatkezelő köteles megfelelő intézkedéseket tenni az érintett jogainak, szabadságainak és jogos érdekeinek védelme érdekében, ideértve az érintettnek legalább azt a jogát, hogy az adatkezelő részéről emberi beavatkozást kérjen, álláspontját kifejezze, és a döntéssel szemben kifogást nyújtson be.

A további szabályokat a Rendelet 22. cikke tartalmazza.

12. Korlátozások

Az adatkezelőre vagy adatfeldolgozóra alkalmazandó uniós vagy tagállami jog jogalkotási intézkedésekkel korlátozhatja jogok és kötelezettségek (Rendelet 12-22. cikk, 34. cikk, 5. cikk) hatályát, ha a korlátozás tiszteletben tartja az alapvető jogok és szabadságok lényeges tartalmát.

E korlátozás feltételeit a Rendelet 23. cikke tartalmazza.

13. Az érintett tájékoztatása az adatvédelmi incidensről

13.1. Ha az adatvédelmi incidens valószínűsíthetően magas kockázattal jár a természetes személyek jogaira és szabadságaira nézve, az adatkezelőnek indokolatlan késedelem nélkül tájékoztatnia kell az érintettet az adatvédelmi incidensről. E tájékoztatásban világosan és közérthetően ismertetni kell az adatvédelmi incidens jellegét, és közölni kell legalább a következőket:

a) az adatvédelmi tisztviselő vagy a további tájékoztatást nyújtó egyéb kapcsolattartó nevét és elérhetőségeit;
c) ismertetni kell az adatvédelmi incidensből eredő, valószínűsíthető következményeket;
d) ismertetni kell az adatkezelő által az adatvédelmi incidens orvoslására tett vagy tervezett intézkedéseket, beleértve adott esetben az adatvédelmi incidensből eredő esetleges hátrányos következmények enyhítését célzó intézkedéseket.

13.2. Az érintettet nem kell az tájékoztatni, ha a következő feltételek bármelyike teljesül:
a) az adatkezelő megfelelő technikai és szervezési védelmi intézkedéseket hajtott végre, és ezeket az intézkedéseket az adatvédelmi incidens által érintett adatok tekintetében alkalmazták, különösen azokat az intézkedéseket – mint például a titkosítás alkalmazása –, amelyek a személyes adatokhoz való hozzáférésre fel nem jogosított személyek számára értelmezhetetlenné teszik az adatokat;
b) az adatkezelő az adatvédelmi incidenst követően olyan további intézkedéseket tett, amelyek biztosítják, hogy az érintett jogaira és szabadságaira jelentett, magas kockázat a továbbiakban valószínűsíthetően nem valósul meg;
c) a tájékoztatás aránytalan erőfeszítést tenne szükségessé. Ilyen esetekben az érintetteket nyilvánosan közzétett információk útján kell tájékoztatni, vagy olyan hasonló intézkedést kell hozni, amely biztosítja az érintettek hasonlóan hatékony tájékoztatását.
A további szabályokat a Rendelet 34. cikke tartalmazza.

14. Az adatkezelőnél történő panasztételhez való jog

14.1. Az érintett megítélése szerint a rá vonatkozó személyes adatok kezelése megsérti az általános adatvédelmi rendeletet jogosult arra, hogy panaszt tegyen az adatkezelőnél.

14.2. Az adatkezelő javasolja az érintett számára, hogy az ügyek gyorsabb és hatékonyabb intézése érdekében a hatóságnál történő panasz benyújtása előtt közvetlenül az adatkezelővel vegye fel a kapcsolatot, és éljen az alábbi érintetti jogaival.
Főszabály szerint minden érintett kérelmezheti az adott adatkezelőnél:
● személyes adataihoz való hozzáférését,
● személyes adatainak helyesbítését,
● személyes adatainak törlését,
● az adott adatkezelés korlátozását,
● személyes adatainak hordozhatóságát,
● továbbá tiltakozhat személyes adatai kezelése ellen.

14.3. Bármely érintetti jog gyakorlására irányuló kérelemről is legyen szó, az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül köteles tájékoztatni az érintettet a kérelem nyomán hozott intézkedéseiről. Szükség esetén – figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát – ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról azonban az adatkezelő köteles a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatni az érintettet.

Az adatkezelő elérhetősége:
Oxyma Systems Víz- és Légkezelés Technológiai Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhely: 2024 Kisoroszi, Szérű utca 32.
Telefonszám: +36 30 665 5982; +36 46 999 689; +36 30 203 9773
Elektronikus levélcím: oxyma@oxyma.hu

15. A felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való jog (hatósági jogorvoslathoz való jog)

Az érintett jogosult arra, hogy panaszt tegyen egy felügyeleti hatóságnál – különösen a szokásos tartózkodási helye, a munkahelye vagy a feltételezett jogsértés helye szerinti tagállamban –, ha az érintett megítélése szerint a rá vonatkozó személyes adatok kezelése megsérti a Rendeletet. Az a felügyeleti hatóság, amelyhez a panaszt benyújtották, köteles tájékoztatni az ügyfelet a panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről és annak eredményéről, ideértve azt is, hogy az ügyfél jogosult bírósági jogorvoslattal élni.

E szabályokat a Rendelet 77. cikke tartalmazza.

A felügyeleti hatóság elérhetősége:
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Székhely: 1055 Budapest, Falk Miksa utca 9-11
Postacím:1363 Budapest, Pf.: 9.
Telefonszám: +36 (1) 391-1400
Központi elektronikus levélcím: ugyfelszolgalat@naih.hu

16. A felügyeleti hatósággal szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog

16.1. Az egyéb közigazgatási vagy nem bírósági útra tartozó jogorvoslatok sérelme nélkül, minden természetes és jogi személy jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra a felügyeleti hatóság rá vonatkozó, jogilag kötelező erejű döntésével szemben.

16.2. Az egyéb közigazgatási vagy nem bírósági útra tartozó jogorvoslatok sérelme nélkül, minden érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra, ha az illetékes felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja az érintettet a benyújtott panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről.

16.3. A felügyeleti hatósággal szembeni eljárást a felügyeleti hatóság székhelye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani.

16.4. Ha a felügyeleti hatóság olyan döntése ellen indítanak eljárást, amellyel kapcsolatban az egységességi mechanizmus keretében a Testület előzőleg véleményt bocsátott ki vagy döntést hozott, a felügyeleti hatóság köteles ezt a véleményt vagy döntést a bíróságnak megküldeni.

E szabályokat a Rendelet 78. cikke tartalmazza.

16.5. Az érintett a bírósági jogorvoslati jogával, a lakó- vagy tartózkodási helye szerint illetékes törvényszék előtt élhet (a törvényszékek elérhetőségéről az alábbi linken tájékozódhat: http://birosag.hu/torvenyszekek).

17. Az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog

17.1. A rendelkezésre álló közigazgatási vagy nem bírósági útra tartozó jogorvoslatok – köztük a felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való jog – sérelme nélkül, minden érintett hatékony bírósági jogorvoslatra jogosult, ha megítélése szerint a személyes adatainak e rendeletnek nem megfelelő kezelése következtében megsértették az e rendelet szerinti jogait.

17.2. Az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval szembeni eljárást az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó tevékenységi helye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani. Az ilyen eljárás megindítható az érintett szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bírósága előtt is, kivéve, ha az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó valamely tagállamnak a közhatalmi jogkörében eljáró közhatalmi szerve.

E szabályokat a Rendelet 79. cikke tartalmazza.

Oxyma Systems Víz- és Légkezelés Technológiai Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Képviseli: Ádám Zsombor ügyvezető